Hogyan takarítsuk ki a lakást gyorsan és hatékonyan

Hogyan takarítsuk ki a lakást gyorsan és hatékonyan

Már két hete várod a vacsorapartit és mégis, két órával a kezdés előtt hirtelen ráeszmélsz, milyen kaotikus állapotban is van a ház. Minden alkalommal, igaz? Ha a gyors takarítás a cél, jó helyen jársz: ez az 5 lakástakarítási tipp hipp-hopp leszámol a felfordulással.

1. Fentről le

Azt szeretnéd tudni, hogyan takarítsd ki a lakást gyorsan? Az első dolog, amit észben kell tartani, hogy – mint minden másra az életben –, a gravitáció törvényei a porra és szennyeződésekre is vonatkoznak. Ez a lefelé telepedő kosz lesz a kulcs a villámgyors tisztítási stratégiádnál. Először is ez azt jelenti, hogyha több szintes a házad, a legfelső emeleten kell kezdened. Ellenkező esetben a por fentről leszáll az alacsonyabb és mindent kezdhetsz elölről.

Ez azt is jelenti, hogy először a munkafelületeket célszerű tisztítanod. Még ha tartasz is attól, hogy a porszívóval vagy seprűvel felkavarod a port, a nagyobb darabkák, mint például a morzsák, csak egyszer fognak problémát jelenteni. Kezdd azzal, hogy áttörlöd az asztalokat, fiókokat és munkafelületeket, majd láss a padlóhoz.

Tipp: Nedvesíts meg egy darab erős és nedvszívó háztartási papírtörlőt, mint a Zewa, a zsíros és poros felületek letörléséhez – így megspórolod a konyharuhák és szivacsok öblögetésének az és ez könnyen elér a szűk kis sarkokba is.

2. Készíts lakástakarítási ellenőrzőlistát

Ez furcsa tanácsnak tűnhet, amikor épp sietségben vagy, de igazán megéri öt percet arra szentelni, hogy lefirkants egy lakástakarítási ellenőrzőlistát. Miért? Nos, néhány ráérősebb takarítási teendő most lehet, hogy szükségtelen lesz, amikor azt tervezzük, hogyan takarítsunk gyorsan és hatékonyan.

Mely teendők a legfontosabbak abból a szempontból, hogy a lakást legjobb fényében mutasd és a vendégek kényelmesen érezzék magukat? Amikre érdemes koncentrálni, az a portörlés, eltüntetni a felfordulást a felületekről, padlót és fürdőt tisztítani. Emellett fontos néhány végső simítás, mint például a helyiségeket, amelyekben mozgunk, ellátni puha Zewa Softis dobozos papírzsebkendőkkel. Az ezüst étkészlet fényezése majd egy másik alkalommal kerül sorra.

3. Dolgozz okosan

Amint megvan a lakástakarítási lista, sakkozd ki a leggyorsabb módját a lakás tisztításának. Mi a legcélszerűbb sorrend a szobák között? Hol kezdj az egyes helyiségekben? Mi a legutolsó teendő mindegyikben és vajon mire nem gondoltál még? A percek, amiket erre szánsz, sok időt és idegeskedést spórolnak majd meg, amint munkához látsz.

Itt egy példa: a WC-tisztító folyadéknak idő kell, amíg hat, tehát legyen ez az első teendőd a fürdőszoba takarításakor. Ezután spricceld le az összes felületet, töröld át őket (azzal kezdve, amit először lefújtál) és fejezd be a WC tisztítását. Végül takarítsd fel a padlót a hátsó sarokkal kezdve és az ajtónál végezve.

4. Gondolj az alapokra

Amikor azon gondolkozol, hogyan takarítsd ki a lakást gyorsan, könnyen el lehet merülni a nagyobb teendőkben és elfeledkezni az alapokról. Itt van néhány dolog, amit lehet, hogy kihagytál:

  • Ellenőrizd, hogy legyen kint elég tiszta törölköző
  • Válts ágyneműt, ha maradnak éjszakára a vendégeid
  • Porszívózd le a kanapét
  • Ellenőrizd, hogy legyen elég Zewa WC-papír és nedves toalettpapír a mellékhelyiségben.

5. Vegyél igénybe segítőket

A leggyorsabb módja a lakástakarításnak egyértelműen az, ha minél többen részt vesznek benne. Ahogy a mondás is tartja, sok lúd disznót győz, úgyhogy vond be a család tagjait. Használd a lakástakarítási listánkat a feladatok elosztásához. Kapjon mindenki egy szobát saját és pár biztonságos teendőt bízz a gyerekekre – mint például a rendrakás vagy portörlés.

Íme az öt lakástakarítási tipp és még egy bónusz tanács a végére: mindenképp szakíts egy-egy percet arra, hogy mélyeket lélegezz, tisztítsd ki a és gondolj arra, hogy máris haladtál. A zsebedben az ügy!

Mondja el nekünk, hogyan takarít!

Hasznosnak találta ezt a cikket?Köszönjük a visszajelzést!
vagy

Van kérdése ehhez a témához?

Lépjen kapcsolatba velünk!

Vonatkozó kérdések és cikkek

Kattintson a szövegbuborékokra a cikkekért!